Egyik kedvenc történetem a moszkvai metrón esett meg.
Aki volt már Moszkvában tudja, hogy mi a különbség az ottani metrószerelvények és a miénk között.
Kinézetre semmi, a különbség csak az elhelyezett plakátokon észrevehető. Annyit azért nem árt tudni, hogy egy kicsit több metróvonaluk van és egy-egy megálló közötti távolság nem 1-2 perc, hanem akár 5-8 is lehet.
A metró menetidején kívül még érdemes megemlíteni annak tempóját is. Namármost a moszkvai metró olyan sebességgel száguld, hogy az ember füle bedugul és egymás fülébe ordítani kell. (itthon is szoktak az emberek, de nekik nincs rá mentségük). Ott aztán tényleg semmit nem hallani…
6 hetes ott tartózkodásom utolsó napja ez. Felpattantunk a jól megszokott metróra (mintha csak otthon lennénk, fellöknek, eltaposnak, csak szorozzák fel 30-al…)
Tehát felszálltunk hárman, szorosan egymás mellé (fontos, hogy azok az emberek dörgölőzzenek csak össze közlekedési eszközön, akik ismerik egymást, és ezúton kérnék mindenkit, aki a jövőben mellém, ül és nem ismerem, az ég szerelmére NE BÚJJON HOZZÁM!!)
Robogunk már vagy 6 perce, és még mindig nem állt le a metró, ellenben pirosat kaptunk, ami mint utóbb kiderült nem volt jó ómen.
Szerelvény megáll emberek le-fel. És megérkeztek. 3 főhősünkből kettő most száll fel. Az ajtó becsukódott nincs menekvés. Egy kedvesnek tűnő anyóka leül velünk szemben. Arra leszek figyelmes, hogy drága barátném elhűlt tekintettel, leeső állal meredten néz valamit. Követem a tekintetemmel… bár ne tettem volna. Ugyanis kedves anyókánk átváltozott… komolyan beszélek. Elkezdte nyújtogatni a nyelvét. De nem ám akárhogy… Először csak a hegyét, aztán nekibuzdult és kitolta ameddig csak bírta. De ilyen gusztustalan dolgot még nem láttak… ráharapott a közepénél a nyelve megtelt vérrel, elszíneződött, majd amikor gondolom már lezsibbadt, visszahúzta és kezdte elölről.
Gondoltam másfele kacsingatok, ha nem akarok hányni. Így hát oldalra pillantottam. Második főhősünk már elhelyezkedett, kezébe papírpénzt morzsol. Ezzel nem is lett volna baj, de jött hozzá a dünnyögés, és elkezdett dülöngélni.
Nézem, nézem, de nem mertem sokáig, mert elvörösödött elkezdett masszívan dühbe gurulni (nagyon mérges lett és nyúzta azt a szerencsétlen 10 rubelest). Olyan amplitúdóval dülöngélt, hogy beleszédültem. Nem baj, mondom magamnak, nyugi, relax, fújd ki magad.
Ekkor előre kaptam a tekintetem…elfelejtettem az átváltozott anyókát… épp annál a résznél kapcsolódtam be, hogy már megint kint a feldagadt nyelve… (akkora volt mint egy jól megtermett jonatán alma)!
Ahogy tudtam másfelé kaptam a tekintetem.
És akkor megérkezett a 3. főhősünk (ígérem több nem lesz!) aki igazából nem is volt jelen...átfogalmazom: megérkezett egy test amelyik lecsúszva ült a székre (vagy feküdt, ki tudja megállapítani ilyen pozícióban?) miniszoknya bikinivonalig felcsúszva (a férfi olvasóknak üzenem, hogy egyáltalán nem nyújtott erotikus látványt).
Próbáltam kisilabizálni, hogy vajon mi lelte, de ekkor a karja lecsüngött és elém tárult a kipöttyözött vénája. Fantasztikus gondoltam, ekkor megindult a nyálelválasztás, és most már nem csak koszos volt szegénykém, de tiszta nyálfoltos a kabátja. (most már megértik miért is nem volt szexi az a szoknya).
Ezzel a kör bezárult három oldali csapást mértek ránk, a vérnyomásom az egekben, és még csak 3 perce megy a metró…
Mindenkit megnyugtatok, bajunk nem lett és ez a csendélet legalább egy postra elég lett :)
ui.: Tessék mosolyogni!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.